Polgármesteri HivatalMűvelődési HázDomoszlói Római Katolikus Templom
Ma 2018. október 20. szombat, Vendel napja van, holnap Orsolya napja lesz.

Hírek

Dr. Ruttkay Vilmos Emlékverseny - Eger, 2011.10.09.

2011-10-10

2011. október 9-én a Heves Megyei Asztalitenisz Szövetség és az Egri ÁFÉSZ SC rendezte meg Egerben a komoly hagyományokkal rendelkező Dr. Ruttkay Vilmos Emlékversenyt, amelyen négy megyéből tizennégy szakosztály ötven utánpótlás korú versenyzője vett részt. Ez új részvételi csúcs e nagyszerű sportesemény történetében. A nyolc versenyszámban összesen 87 nevezést regisztráltak a szervezők, miután egy induló két korcsoportba is nevezhetett..
A versenyre a Heves megyei települések közül Egerből, Hatvanból, Domoszlóról, Visontáról, Recskről illetve további három megyéből is érkeztek versenyzők, többek között Budapestről, Balassagyarmatról, Szécsényből, Romhányból, Miskolcról, Ózdról.
Ezen a megmérettetésen, amely az őszi szezon egyik legrangosabb utánpótlás versenye Heves megyében, Domoszló községet nyolc gyermek képviselte.
A III. András Általános Iskola és a Domoszló Sportklub Asztalitenisz Szakosztály támogatásával a következő tanulók vettek részt a versenyen: Habók Dorka (6. o.), Köles Noémi (5. o.), Nagy Rebeka (6. o.), Nagy Tirza (4. o.), Pászti Mirtill (5. o.), Sidló Virág (5. o.), Sipos Áron (5. o.), Szűcs Roxána (6. o.).

Eredményeink:

Újonc leány II. korcsoport:
Köles Noémi - 3. helyezés

Újonc leány összevont korcsoport:
Köles Noémi - 3. helyezés

Serdülő leány:
Habók Dorka - 3. helyezés

Ifjúsági leány:
Szűcs Roxána - 3. helyezés

Gratulálunk az elért eredményekhez!

Néhány fotó a versenyről

 

« vissza a többi hírhez
Iratkozzon fel hírlevelünkre, adja meg az email címét!
 

Bemutatkozás | Polgármesteri Hivatal | Önkormányzat | Programok | Hírek | Közérdekű címek
2011-2018 © Domoszló Község Önkormányzatának hivatalos oldala